LEXI

Amúgy 46 éves vagyok, eddig 4 év terápiával a hátam mögött.

Amit felszínre hozott a terápia .. hát .. nem nagyon tetszett. 

Eredetileg azért mentem el pszichológushoz, mert amikor 42 éves koromban a(z akkor még) férjem bejelentette, hogy elválik tőlem, úgy éreztem ezt meg tudom oldani, és jó lenne kipipálni ezt a dobozt is, hogy minden OK, haladjunk.

Mert én mindent megoldok.

Ott álltam egy 4-éves gyerekkel, aki nem tudott aludni* és egy sor fejlődésbeli lemaradással küzdött, miközben az elmúlt 18 hónap során ápoltam és temettem az anyámat majd a nagyanyámat.. és még mindig talpon voltam. Menjen, ha menni akar, koloncra nincs szükségem.

Hogy az anyám (és a nagyanyám, ha már családi minta, ugye) nárcisztikus volt, azt tudtam. A szavak szintjén megvolt, olvastam is a témában ezt-azt, de hogy ez mit jelent rám nézve, azzal még mindig küzdök.

A héten, amikor elküldtem ezt a pasit, aki nem lobbantott lángra, akkor döbbentem rá, hogy én ezt az érzést nem ismerem. Nem tudom milyen, amikor látszom. Amikor számítok. Amikor érvényesek az érzéseim.

Úgy jártam végig 46 évet, hogy örökösen harcoltam. Harcoltam, hogy valamennyire minimálisan tartani tudjam a határaimat, hogy ne döngöljenek teljesen földbe. A harc az alapelemem. Mert soha nem volt olyan, hogy ne kellett volna harcolnom. Ha egy pillanatra abbahagytam, ha nem figyeltem, vagy kicsit lazítottam, azonnal belém állt valaki. Nekem ez volt a normális.

Anyám a halálos ágyán, amikor ott ültem mellette, és elmondtam neki, mennyire szeretem és mennyire bánt, hogy nem volt jobb a kapcsolatunk, azt válaszolta, hogy ő mindent megtett, de nagyon nehéz volt engem szeretni, annyira rossz a természetem. Hamarosan már nem volt magánál, és néhány nap múlva elment. És ezt az üzenetet hagyta rám, amit egész életemben is súlykolt belém. 

N E M  V A GY O K  E L É G  J Ó

 
 

* szó szerint nem tudott aludni. Pontosabban nehezen aludt el és nem tudott két alvásciklust összekötni, minden ciklus után felébredt és újra kellett altatni. Ez egy kisbabánál 15-20 perc, nagyobb gyereknél 45 perc, felnőttnél nagyjából 90 perc. Most 8 éves, nagyjából 50 perc az alvásciklusa, és kb egy éve nagyon sokat javult, már nem 4-6szor kelünk egy éjszaka, hanem jó esetben csak egyszer kel fel az első alvásciklusa után. Alapesetben. Ha stresszes, nyomasztja valami, beteg, vagy bármi egyéb történik, az alvás az első, ami összeomlik.Így alszunk mi.

REVELÁCIÓ

Ma elküldtem valakit. Egy pasit, akivel néhányszor randiztam. Bár papíron tökéletes, valahogy mégsem kattant.
 

És erre mit mondott?
Hogy most kicsit rossz neki, de majd túl lesz rajta, és a leggázabb az egészben, hogy milyen magasra tettem a lécet.
Én meg ahogy elolvastam, a fejemben ez már így hangzott: "annyira gáz vagy hogy ilyen irreálisan magasak az elvárásaid, kinek hiszed te magad, úgyse fogsz senkit találni".

És el kellett telnie egy napnak, mire megértettem, hogy nem bántani és alázni akart, hanem azt mondta, hogy csodás vagyok.

És egy újabb hét volt, mire rádöbbentem, hogy számomra a leggázabb az egészben, hogy életemben nagyjából először bánt velem valaki úgy, mintha én is számítanék és nem csak kelléknek lenne rám szükség, hogy bizonyítsam az ő csodálatosságát. Számított, hogy én mit akarok. Elfogadta az érzéseimet és a döntésemet. Nem kaptam visszakézből se valódi, se átvitt értelmű pofont, amikor nem ugyanazt akartam, amit ő.

És én ettől bepánikoltam, mert ezt nem tudom kezelni.

Hát nem szomorú?

Azért a végén mégis megdicsértem magam, mert legalább ráláttam magamra. Nem tetszett, amit láttam, de ráláttam és nem csak futottam a mókuskerekemben. 

4 év terápia van benne. Eddig.